Legyünk éppen nehézségek közt, vagy a legszebb szerelemben, van egy pár taktika, tipp, amivel minden kapcsolatot lehet még erősíteni, mélyíteni, jobbá tenni.
Lacan szerint „az ember vágya, hogy a másik vágyának tárgya legyen”. Amikor kapcsolataid fejlesztésébe kezdesz, fontos tudatosítani, hogy mindketten ugyanazt szeretnétek: ő is éppolyan iszonyúan vágyik rá, hogy értékes és jó embernek tartsák, szeressék, elismerjék. Ő is azt szeretné, hogy értsék, ki ő, mit érez, milyen kérdések izgatják, hogyan lehet mosolyt csalni az arcára. Különleges kapcsolat az, ahol, elég leülni egymás mellé, mert megvan a közös hang. A legtöbb kapcsolatban viszont ennek a megteremtéséhez jóval több türelem kell, figyelem és kitartó munka árán sokat közeledhettek egymás felé a kevésbé gördülékenyen működő kapcsolatokban is. Íme, néhány lehetőség kapcsolataid fejlesztéséhez:
Emlékezz vissza egy jól működő, szeretetteli kapcsolatodra! Mitől működött? Mitől lett olyan természetes, szép, emlékezetes? Mi az, amit ebből a most fejleszteni kívánt kapcsolatodba is be tudsz emelni?
Ha kezdeményezni szeretnél valamit, ha építeni akarod a kapcsolatodat, vagy gond van köztetek – kérdezz! Kérdéseiddel nyomasztó gondokat is megszelídíthetsz, kincseket áshatsz elő. Mozgathatod a beszélgetés afelé, ami szívből érdekel vele kapcsolatban. Mert az érdeklődés mindig azt jelenti: fontos vagy – és ez hálát szül. Ha netán megbicsaklott a kapcsolat, megkérdezheted: Mit rontottam el? Mit tehetek szerinted? Mire lenne szükséged? Mi esne jól neked?
Amit mondasz, legyen mindig nyílt és direkten a másiknak célzott, nem csak homályos célozgatás, hanem gondolataid egyértelmű, tiszta kifejezése. Ha érzéseidet a másik vádlása helyett megpróbálod megfogalmazni, rengeteg konfliktus súlyosbodását kerülheted el. Ne csak tőmondatokban válaszolj, tegyél energiát a beszélgetésbe! Beszélj olyan eseményekről, érzésekről, amelyek összekötnek benneteket!
Egy kapcsolat akkor válik mélyebbé, amikor képes vagy befogadni az ő érzéseit, gondolatait, és kinyitni magad, azt mondani, ami valóban benned van. Ez mindkettőtöket felszabadít és közelebb visz egymáshoz.
Ezt nem szabad összekeverni azzal, hogy mindent a szemébe vágsz! Az őszinteség azt jelenti, hogy amit mondasz, ahogyan kérdezel, vélekedsz, abban magadat adod. Oszd meg tehát az érzéseidet (különösen a pozitívakat!), kritikádat pedig úgy fogalmazd meg, hogy az ne legyen sértő!
Az elfogadás talán a legfontosabb, amit egymásért tehettek. Észrevetted már, hogy azokkal könnyű jól érezni magad, akikről úgy érzed, hogy elfogadnak? Néhány embert ösztönösen, egyből a szívünkbe zárunk, másoknál tudatosan keresni kell, mi az, ami a különbségeink ellenére szimpatikus, jó, emberi benne. Összpontosíts arra, hogy mi az, amit elfogadsz, tisztelsz a másikban!
Ha megtaláltad, amit szeretsz, tisztelsz benne, fejezd is ki! Sokat jelent, ha értékeiben, érzéseiben, egy-egy gondolatában megerősíted őt – amitől ő jobb embernek érezheti magát, te pedig ennek a forrásává válsz. Itt két dologra érdemes figyelni: (1) Ne csak arra használd a másik támogatását, hogy ettől jobb embernek tűnj! (2) Olyat dicsérj, ami tényleg tetszik neked, így a közlés és a kapcsolat is hiteles marad!
Mindehhez rengeteg fogékonyság, a másik állapotába, helyzetébe való beleérzőkészség szükséges, melynek fejlesztése, kapcsolatba ültetése évek munkája lehet. Segíthet, ha a történetében őt, mint szereplőt „kicseréled” magaddal, nézheted a tekintetét, felveheted a testtartását, rákérdezhetsz az érzéseire. „Nagyon megértelek” - egy ilyen mondat közelebb hoz, ha valóban megérted őt, s ezt a kommunikációtok is tükrözi.
Legyen elegendő közösen töltött, minőségi időtök! Az egyik legalapvetőbb kulcsunk a kapcsolatépítéshez az olyan együtt töltött idő, amelyben figyelünk egymásra, vagy felszabadító közös élményeket szerzünk. Lehet ez egy utazás, egy este, egy jó beszélgetés, de lehetnek akár apró cinkosságok, összenevetések is.
Oldjatok meg együtt problémákat, feladatokat! Remek lehetőséget adnak erre a közös feladatok, valami, amin közösen dolgoztok, együtt tudok megoldani, együtt alkottok.
Összpontosíts arra, ami közös! Ha a viták szembe is állítanak néha, mindig érdemes keresned, hogy mi az, ami közös bennetek. Mik azok az érzések, fontos értékek élményeik, amik összekötnek benneteket? Mi az, ami ti vagytok együtt? Ti ketten milyen közösséget alkottok?
Ha megtaláltál valamit, amit neki köszönhetsz, köszönd meg! A hála érzése és annak kifejezése összeköt. Apró kedvességekkel, személyes ajándékkal viszonozhatod. Bármi apropó nélkül meglepheted, amiből érzi, hogy fontos neked.
Jó fogás lehet olyan napokat kitalálnotok, mikor egymás kedvére tesztek. Bármilyen apróság, üzenet, figyelmesség, őszinte mosoly, összekacsintás, ölelés kifejezheti törődésedet. A kapcsolat minősége a pozitív és negatív tartalmak arányán is múlik. Ezért érdemes bármely negatív élmény esetén háromszor annyi pozitívat adni.
Ugyanígy a törődés és a másik értékelésének jelei a szívességek - bármi, amit azért teszel meg neki, hogy ez megkönnyítse az életét, vagy jó érzéssel töltse el.
Hihetetlen intimitása és összeforrasztó ereje tud lenni, egy egyszerű, szeretetteli érintésnek, az öleléseknek, a simogatásoknak.
Ha még vártok lépésekre, tettekre, változtatásokra, és úgy érzitek, magatoknak is lenne dolga ezen a téren, a legjobban jártok, ha egészen konkrét és kölcsönös kérésekkel éltek egymás felé. Például: „Ölelj meg, ha hazaértem.” „Tedd el, kérlek a cipőd az ajtó elől”. „5 percig hadd meséljem el a napot, úgy, hogy csak meghallgatsz.” Ha egy kérés teljesült, érdemes lehet előbb-utóbb megköszönni, viszonozni.
Fotó: shutterstock.com
Végül fontos leszögezni, hogy a kapcsolatotokat, annak történetét, tapasztalatait, kettőtök lehetőségeit, az összekapcsoló érzéseket ti ismeritek a legjobban. Legyetek mindig fáradhatatlanok a hiba-javítgatásban, s használjátok minél gyakrabban, amit mindig is jól tudtatok - hogy egymásnak még jobb társai legyetek.
Ha úgy érzed, ezek a kérdések érdekelnek, kitöltheted következő kérdőíveinket!
Mennyire vagyok elégedett a párkapcsolatommal?
Ajánlott olvasmány:
Bruch, N. , Gordon, T.: Emberi kapcsolatok – Hogyan építhetjük, hogyan rontjuk el. Gordon Kiadó, Budapest, 2010.
Fotó: shutterstock.com